2018. április 1., vasárnap

Húsvéti nyuszi torta

Szotyi művek nyuszi torta ötlete alapján készült.


Hozzávalók 18 cm-es tortához
5 tojás
5 evőkanál cukor
4 evőkanál barna rizsliszt
2 evőkanál étkezési kukoricakeményítő

a krémhez:
4 tojás
20 dkg cukor
​​2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
10 dkg étcsokoládé
20 dkg szoba-hőmérsékletű vaj

a burkoláshoz és a díszítéshez:
kb. 50 dkg nyújtható fondant
ételfesték
kevés kukorica keményítő


A tojásfehérjét elkezdjük verni. Hozzáadjuk a cukrot, és addig járatjuk a gépet, amíg fényes, kemény habot nem kapunk. Belekeverjük a tojások sárgáját is, majd óvatosan beleforgatjuk az összeszitált rizslisztet és keményítőt. A tésztát 2 részre osztjuk, és 2 sütőpapírral bélelt tortaformába töltjük, majd 170 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük. Miután kihűltek a piskóták, lapjában mindkettőt kettévágjuk, így 4 tortalapot kapunk.
A krémhez a tojást a cukorral kihabosítjuk. Vízgőz fölött, folyamatosan kevergetve kb. 5 perc alatt jól felforrósítjuk. Még melegen hozzáadjuk az apróra vágott csokoládét, és beleszitáljuk a kakaóport. Kézi habverővel simára keverjük, és 1 éjszakára, lefedve hűtőbe tesszük. Másnap jól kikeverjük a vajjal, majd megtöltjük vele a tortát. Kívülről is vékonyan megkenjük a krémmel, és néhány órára hűtőbe tesszük.
A fehér cukormasszát, keményítővel vékonyan megszórt munkalapon, kb. 3 mm vékonyra nyújtjuk, és bevonjuk vele a tortát. Ételfestékkel színezett fondantból készítjük a díszítést.


Nincsenek megjegyzések: