2017. július 12., szerda

Barna bagett

Tegnap érkezett meg az új bagett sütőforma a Cookori Konyhafelszerelési Webáruházból. Nem sokáig bírtam, hogy ki ne próbáljam, annyira tetszik. Elsőnek egy barna bagett készült benne.


A bagettsütő forma elérhető: itt

Hozzávalók:
25 dkg Alfa-Mix barna lisztkeverék
1 teáskanál Naturbit psyllium rost őrlemény
1 dkg élesztő
1 evőkanál olaj
1 dkg élesztő
1 kávéskanál só
3 dl víz
A formázáshoz:
kevés olaj


Az útifűmaghéj őrleményt a vízben elkeverjük, félretesszük, amíg zselés állagúvá nem válik.
A többi hozzávalót tálba mérjük, a tetejére morzsoljuk az élesztőt is. A zselés folyadékkal összekeverjük, majd jól kidolgozzuk.
A tésztát 4 részre osztjuk, olajos kézzel hosszúkás rudakká formázzuk. A bagettsütő formába helyezzük, majd fél óra alatt a duplájára kelesztjük.


Tetejét éles késsel néhány helyen bevágjuk. 200 fokra előmelegített gőzös sütőben 20 perc alatt megsütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni.


Ilyen lett kisütve, és mutatom a belsejét is:



Nincsenek megjegyzések: