2017. január 20., péntek

Hagymaleves cipóban

A recept megjelent a Kifőztük januári számában.



Hozzávalók
a cipóhoz:
22 dkg Naturbit Alfa-Mix glutén- és búzamentes lisztkeverék
3 dkg Mimen tápiókakeményítő
1 teáskanál Naturbit psyllium rostőrlemény
1 evőkanál Naturbit burgonyapehely
17,5 dkg langyos kefir
1,5 dl víz
1 evőkanál olaj
1 kávéskanál só
1 dkg friss élesztő
1 csipet cukor

a formázáshoz:
kevés olaj

a leveshez:
60 dkg vöröshagyma
1 evőkanál olaj
1 l húsleves
1 teáskanál Naturbit kukoricakeményítő
2 dl tejszín
őrölt bors


A rostőrleményt a vízben elkeverjük, néhány percre félretesszük, amíg zselés állagúvá nem válik. A többi hozzávalóval jól kidolgozzuk. A tésztát 4 részre osztjuk, olajos kézzel 4 gömböt formázunk belőle. Kb. 10 cm átmérőjű, sütőpapírral bélelt formákba tesszük. 30 fokos sütőben 1/2 óráig kelesztjük, majd 180 fokos, gőzös sütőben 30 perc alatt megsütjük.
Közben elkészítjük a levest. Az olajon a félkarikákra vágott hagymát megdinszteljük. Sózzuk, borsozzuk. Felöntjük a húslevessel, és puhára főzzük. A keményítőt előbb kevés hideg vízzel, majd a tejszínnel is elkeverjük, és a leveshez adva éppen csak összeforraljuk.
A cipók tetejét levágjuk, a belsejüket kiszedjük, és az üregbe szedve tálaljuk a levest.


Nincsenek megjegyzések: