2016. augusztus 15., hétfő

Kenyértölcsér

A recept megjelent a Kifőztük augusztusi számában.


Hozzávalók 10 db-hoz
20 dkg Naturbit Alfa-Mix glutén- és búzamentes lisztkeverék
5 dkg Mimen tápiókakeményítő
1 teáskanál Naturbit psyllium rostőrlemény
2,5 dl víz
1 dkg friss élesztő
1 kávéskanál só
1 csipet cukor

a tetejére:
1 tojás
Naturbit szórókeverék

a töltelékhez:
6 tojás
8 dkg sajtkrém
2 evőkanál tejföl
1 evőkanál mustár
frissen őrölt bors


A rostőrleményt a vízben elkeverjük, pár percre félretesszük. A többi hozzávalóval összekeverjük, és jól kidolgozzuk. Alfa-Mix-szel szórt gyúródeszkán 3 mm vastag, 40 cm széles lappá nyújtjuk. Pizzavágóval 2 cm széles csíkokra vágjuk, és olajjal megkent tölcsérformákra tekerjük. Sütőpapírral bélelt sütőlemezre sorakoztatjuk. Konyharuhával lazán letakarva 1/2 óráig kelesztjük. A tetejüket a felvert tojással megkenjük, a szórókeverékkel megszórjuk. 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 20 perc alatt megsütjük. Rácson hagyjuk kihűlni, majd a tölcséreket óvatosan lehúzzuk a formákról.



A töltelékhez a tojásokat keményre főzzük. A tojások sárgáját a sajtkrémmel, a tejföllel és a mustárral kikeverjük, sóval, borssal ízesítjük. Beleforgatjuk az apróra vágott tojásfehérjét. A krémet a kenyértölcsérekbe töltjük.


Ötlet: Mohakonyha
Felhasznált alapanyagok: http://www.kenyersutes.hu/
Tölcsérforma: http://cookori.com/

Nincsenek megjegyzések: