2015. október 2., péntek

Fahéjas csirke

A recept megjelent a Kifőztük októberi számában.


Hozzávalók
50 dkg csirkemellfilé
2 evőkanál rizsliszt
1 kávéskanál őrölt fahéj
2 evőkanál olaj
5 vékony szelet füstölt, húsos szalonna
3 körte
1 kis fürt szőlő
5 dkg füstölt sajt
őrölt bors
a körethez:
15 dkg jázmin rizs
1 evőkanál olaj
2 kávéskanál só
5 dkg durvára vágott dió

A csirkemellet szeletekre vágjuk és besózzuk. A hússzeleteket a fahéjjal összekevert rizslisztbe forgatjuk, és forró olajon mindkét oldalukat elősütjük. A hőálló tálat a szalonnával kibéleljük, rátesszük a csirkét. A tetejére halmozzuk a megtisztított, szeletekre vágott körtét és szőlőt, majd pár tekerésnyi őrölt borssal ízesítjük. Megszórjuk reszelt sajttal, és 220 fokra előmelegített sütőben addig sütjük az ételt, amíg a sajt a tetejére pirul.
Közben elkészítjük a köretet. A rizst kevés olajon megfuttatjuk, felöntjük 3 dl forró vízzel, sózzuk, és fedő alatt puhára pároljuk. A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, a rizs tetejére szórjuk.
A csirkét a diós rizzsel körítve tálaljuk.


Nincsenek megjegyzések: